Hírek
2017. November 09. 05:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Nyolc év fegyházat kapott egy férfi, aki rágyújtotta a házat hét emberre
Jogerősen nyolc év fegyházbüntetésre ítélt a Győri Ítélőtábla szerdán egy férfit, aki rágyújtotta a házat volt barátnőjére és további hat emberre tavaly májusban a Komárom-Esztergom megyei Bokodban.
Ferenczy Tamás, az ítélőtábla szóvivője az MTI-nek elmondta, a táblabíróság a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt kiszabott jogerős döntéssel helybenhagyta az első fokon eljáró Tatabányai Törvényszék korábbi határozatát. A férfi a legkorábban 2021 szeptemberében bocsátható feltételes szabadságra.
A vádirati tényállás szerint a 47 éves férfinak viharos szerelmi kapcsolata volt a sértettel, féltékeny volt és italozott. Miután kapcsolatuk megromlott, tavaly május 5-én rendőri intézkedés mellett elvitte ingóságait a házból.
Aznap este a házban a nőn kívül négy gyermeke és további két felnőtt tartózkodott. Éjfél után a férfi ittasan visszament oda, a teraszon lévő bútorokat motorbenzinnel lelocsolta és felgyújtotta, majd az ajtót berúgva behatolt az épületbe, ahol szintén benzint locsolt szét, majd meggyújtotta. Ezután lökdöste, sértegette és a hajuknál rángatta a felnőtt sértetteket. A tüzet két gyermek kezdte el oltani. A vádlott megpróbálta megakadályozni, hogy a sértettek értesítsék a tűzoltókat.
A férfi végül kifutott a házból, közben egy benzines palackot dobott be a nappaliba. A házban lévők el tudták hagyni az égő ingatlant, az időközben visszatérő férfi azonban azt hitte, meghaltak. Az épületnél a vádlott továbbra is agresszívan viselkedett, végül a rendőrök előállították.
A másodfokú határozat indoklása szerint a vádlott szándéka "legalább eshetőlegesen" a sértettek megölésére irányult, erre utal, hogy a tűzgyújtáskor a benzin mellett égésgyorsító anyagot is használt, meg akarta akadályozni, hogy az egyik sértett telefonon értesítse a tűzoltókat, és gátolta a tűz oltását. Az ítélőtábla szerint alaptalan volt az elsőfokú büntetés enyhítésére irányuló fellebbezési kérelem, mivel a vádlott cselekménye többszörösen minősített esete volt az emberölés kísérletének.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 28. 16:00, kedd | Belföld
Meghalt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója
Hétfőn kora reggel elhunyt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója - erősítette meg a művész halálhírét Perger László, a Sebő-együttes tagja az MTI-nek.
2026. Április 28. 15:00, kedd | Belföld
Mészáros Csoport: a TV2 eladását a tulajdonosi kör sem piaci, sem nyomott áron nem tervezi
2026. Április 28. 13:00, kedd | Belföld
Megalakult a Fidesz-frakció
Megalakult az új Fidesz-frakció, amelynek névsorát hétfőn Gulyás Gergely frakcióvezető a képviselőcsoport zárt ülése után a Facebook-on tette közzé.
2026. Április 28. 10:00, kedd | Belföld
Magyar Péter: az Orbán-kormány hozzon döntést a NAV jogköreinek bővítéséről
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról:
