Hírek
2019. November 16. 05:00, szombat |
Kék hírek
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Olaszországban fogták el a mórahalmi ékszerrablás másik feltételezett tettesét
![Olaszországban fogták el a mórahalmi ékszerrablás másik feltételezett tettesét](/external/image_cache/2/7/5/275c98fd48dfa597c9a67bb8215a760e.jpg)
Olaszországban fogták el és csütörtökön átadták a magyar hatóságoknak azt a szerb férfit, aki a gyanú szerint társával 2015 nyarán kirabolt egy mórahalmi ékszerüzletet
- tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t. Szabó Szilvia elmondta, 2015. július 21-én késő délután két férfi rontott rá a homokháti kisvárosban egy ékszerbolt alkalmazottjára. A nőt megkötözték, majd több mint 30 millió forint értékű ékszerrel és készpénzzel elmenekültek a helyszínről.
A Szegedi Rendőrkapitányság nyomozói az ügyben a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ Genetikai Szakértői Intézetével együttműködve az idén június 17-én elfogtak egy szerb állampolgárt. Társát az olasz igazságügyi szervekkel együttműködve azonosították, majd Olaszországban fogták el; a szintén szerb állampolgárságú férfit csütörtökön adták át a magyar hatóságoknak - tudatta a százados.
A férfiak ellen jelentős értékre elkövetett rablás és a személyi szabadság megsértése bűntett gyanúja miatt indult eljárás.
A rendőrség a most elfogott 39 éves gyanúsítottat őrizetbe vette és kezdeményezte a letartóztatását.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 26. 09:25, péntek | Kék hírek
Mintegy 90 kilogramm drogot foglalt le a rendőrség, nyolc embert gyanúsítanak az ügyben
Mintegy 90 kilogramm marihuánát foglalt le a rendőrség az elmúlt hetekben, az ügycsoportnak eddig nyolc gyanúsítottja van - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a police.hu oldalon.
2024. Július 25. 07:33, csütörtök | Kék hírek
Két ember meghalt egy vasúti átjáróban történt balesetben Szentesnél
Két ember meghalt egy vasúti átjáróban történt balesetben Szentes közelében szerda este - közölte Pere Csaba, a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI érdeklődésére.
2024. Július 18. 07:51, csütörtök | Kék hírek
ORFK: átverés a rendőrség nevében küldött sms
Átverés a rendőrség nevében küldött sms, amely többnyire be nem fizetett közigazgatási bírságról, tilosban parkolásról vagy gyorshajtásról szól - figyelmeztetett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a police.hu oldalon szerdán.
2024. Július 16. 07:45, kedd | Kék hírek
A rendőrség szerint nem olyan aggasztóak a közállapotok Kerepes környékén, ahogy az a közösségi médiában megjelenik
Torzítják a valós képet azok a - közösségi médiában megjelent - híradások, amelyek a gödöllői HÉV vonalán az utóbbi időben kialakult közállapotokról tudósítanak