Hírek
2024. December 27. 08:26, péntek |
Sport
Forrás: MTI
Premier League - Hazai győzelmével hét pontra növelte előnyét a Liverpool
Szoboszlait viszont eltiltották, nem játszhat a következő bajnokin.
A Szoboszlai Dominikot foglalkoztató Liverpool saját közönsége előtt fordított és nyert 3-1-re a Leicester City ellen az angol labdarúgó-bajnokság 18. fordulójának csütörtök esti találkozóján.
Szoboszlai a kispadon kezdte a találkozót, amelyen a vendégek korán előnybe kerültek, ám a Mersey-parti együttes a szünet előtt egyenlített, a második félidő elején pedig a vezetést is átvette.
A magyar válogatott csapatkapitánya a 77. percben lépett pályára csereként, három percre rá pedig sárga lapot kapott, így kihagyja a Liverpool következő bajnokiját. Csapata immár vele a pályán szerezte meg a győzelmet bebiztosító harmadik találatát.
A Liverpool sorozatban 22. tétmérkőzésén maradt veretlen, egyben kihasználta közvetlen üldözője, a Chelsea korábbi botlását: előnye immár hét pont a londoni csapat előtt úgy, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszott riválisánál.
Premier League, 18. forduló:
Liverpool FC-Leicester City 3-1 (1-1)
korábban:
Wolverhampton Wanderers-Manchester United 2-0 (0-0)
Bournemouth-Crystal Palace 0-0
Chelsea-Fulham 1-2 (1-0)
Newcastle United-Aston Villa 3-0 (1-0)
Nottingham Forest-Tottenham Hotspur 1-0 (1-0)
Southampton-West Ham United 0-1 (0-0)
Manchester City-Everton 1-1 (1-1)
pénteken játsszák:
Brighton-Brentford 20.30
Arsenal-Ipswich Town 21.15
Az állás:
1. Liverpool 17 40-17 42 pont
2. Chelsea 18 38-21 35
3. Nottingham Forest 18 24-19 34
4. Arsenal 17 34-16 33
5. Newcastle United 18 30-21 29
6. Bournemouth 18 27-21 29
7. Manchester City 18 30-26 28
8. Fulham 18 26-23 28
9. Aston Villa 18 26-29 28
10. Brighton 17 27-26 25
11. Tottenham Hotspur 18 39-26 23
12. Brentford 17 32-32 23
13. West Ham United 18 23-30 23
14. Manchester United 18 21-24 22
15. Everton 17 15-22 17
16. Crystal Palace 18 18-26 17
17. Wolves 18 29-40 15
18. Leicester 18 22-40 14
19. Ipswich 17 16-32 12
20. Southampton 18 11-37 6
Ezek érdekelhetnek még
2026. Szeptember 12. 16:00, szombat | Sport
Atlétikai Világdöntő - Halász Bence: rocksztároknak éreztük magunkat
A versenyt övező körítés és a hazai közönség lenyűgözte, 80,30 méteres, második helyet érő eredményével viszont nem volt elégedett Halász Bence a budapesti atlétikai Világdöntőben (Ultimate Championship) pénteken nyitónapján.
2026. Szeptember 11. 14:00, péntek | Sport
Atlétikai Világdöntő - Pósfai Gábor: a kormány számára kiemelten fontos a sport
A kormány számára kiemelten fontos nemcsak a versenysport, hanem a szabadidősport is, ebben pedig nagy szerepe van az atlétikának, amely minden sport alapja
2026. Szeptember 11. 07:24, péntek | Sport
Női kosárlabda-vb - Nem bírtak a magyarok a címvédő amerikaiakkal, búcsú a negyeddöntőben
A magyar női kosárlabda-válogatott 108-56-ra kikapott a címvédő amerikaiaktól a csütörtöki negyeddöntőben, ezzel befejezte szereplését a berlini világbajnokságon.
2026. Szeptember 10. 08:00, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Szoboszlai góllal, a Liverpool győzelemmel kezdett
Szoboszlai Dominik góllal, csapata, a Liverpool pedig az Atlético Madrid 2-1-es legyőzésével kezdett a labdarúgó Bajnokok Ligája nyitófordulójának szerdai játéknapján.
