Hírek
2011. December 28. 15:09, szerda |
Külföld
Forrás: mno.hu/MTI
Putyin nem tárgyal az ellenzékkel
Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök nem lát lehetőséget arra, hogy az ellenzékkel tárgyaljon, mivel az szerinte túlságosan szétszabdalt.
A volt államfő, egyben a cím legfőbb várományosa szerdán újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy a december 24-i nagy moszkvai ellenzéki tüntetésen különböző erők vettek részt, amelyeknek nincs közös álláspontjuk. „Mindegyikkel külön, a saját gondjairól, igényeiről kell tárgyalni, s ez a kérdések alapos átgondolását igényli” – fogalmazott a politikus.
A különböző pártok, társadalmi szervezetek és állampolgári csoportok által szervezett szombati moszkvai megmozduláson mintegy hatvanezer ember vett részt. A jelenlévők elfogadtak egy határozatot, amely egyebek mellett követeli a decemberi parlamenti választás eredményének megsemmisítését és új, tisztességes választásokat, valamennyi ellenzéki párt bejegyzését, továbbá demokratikus párt- és választási törvény elfogadását.
Vlagyimir Putyin a követelések kapcsán azt mondta, hogy soha nem ellenezte az ellenzékkel folytatott párbeszédet, de fellép a „szélsőségek” ellen. A miniszterelnök szerint szükséges a párbeszéd, de nem tudja, hogy az úgynevezett „rendszeren kívüli ellenzék” vezetői közül kivel lehetne tárgyalást folytatni.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 19. 12:00, kedd | Külföld
Havasi Bertalan feljelentést tett Magyar Péter ellen hivatali visszaélés miatt
Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Kabinetiroda korábbi helyettes államtitkára hétfőn az I. kerületi rendőrkapitányságon feljelentést tett Magyar Péter miniszterelnök ellen hivatali visszaélés miatt.
2026. Május 19. 11:00, kedd | Külföld
Ukrán külügyminiszter: készen állunk arra, hogy új lapot nyissunk az ukrán-magyar kapcsolatokban
2026. Május 18. 15:00, hétfő | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump az eddigieknél súlyosabb következményeket helyezett kilátásba Irán ellen
Donald Trump amerikai elnök ismét cselekvésre szólította fel Iránt a konfliktus rendezése érdekében, ellenkező esetre az eddigieknél súlyosabb következményeket helyezett kilátásba vasárnap.
2026. Május 18. 14:00, hétfő | Külföld
Videó - Összeütközött a levegőben két katonai repülőgép egy légi bemutatón az Egyesült Államokban
Összeütközött a levegőben két katonai repülőgép egy légi bemutatón az Egyesült Államok Idaho államában vasárnap, a pilóták túlélték a balesetet.
