Városlista
2026. január 12, hétfő - Ernő

Hírek

2013. Január 02. 11:20, szerda | Belföld
Forrás: MTI

Semjén Zsolt: 370 ezer állampolgársági kérelem, 1,5 százalék alatti az elutasítás

Semjén Zsolt: 370 ezer állampolgársági kérelem, 1,5 százalék alatti az elutasítás

Az elmúlt két évben 370 ezren kérték a magyar állampolgárságot, az elutasítások száma kevesebb mint 1,5 százalék - nyilatkozta a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerdán az MTI-nek. Semjén Zsolt elmondta azt is, idén hangsúlyozottan fordulnak majd a nyugati magyarság felé.

A kormányfő helyettese közölte, hogy az elmúlt két év 370 ezer állampolgárság-kérelmének részletes statisztikai adatairól csütörtökön közleményben számolnak be.
Jelezte ugyanakkor, hogy az elutasítottak száma 1,5 százalék alatt van. Ezek nagy többsége olyan ember, akiről kiderült, hogy semmilyen, még a környezetében elvárható szinten sem beszél és nem is tanul magyarul, illetve felszólításra sem tett eleget a hiánypótlásnak. Alacsony számban ugyan, de olyanok is vannak közöttük, akiket köz- vagy nemzetbiztonsági kockázat miatt utasítottak el.
"Felelősségünk az, hogy ügynökök vagy szélsőséges őrültek ne kapjanak magyar állampolgárságot" - fogalmazott Semjén Zsolt, hozzáfűzve ugyanakkor: az elutasításokat még egyszer áttekintik, hogy senkit ne érjen méltánytalanság.
Elmondta azt is, hogy 2013-ban hangsúlyozottan fordulnak a nyugati magyarság felé. Ennek két eleme a Julianus- és a Kőrösi Csoma Sándor-program. Előbbi célja az, hogy a diaszpóra magyar szervezetei a magyar állam segítségével összegyűjtsék a tárgyi emlékeket a magyarságról, arról, hogy az adott magyar közösség mennyiben gazdagította az egyetemes magyar kultúrát és a befogadó ország kultúráját. Ezek dokumentálása nagyon fontos, mert sok helyütt "az utolsó pillanatban vagyunk" - hívta fel a figyelmet a politikus.
A Kőrösi Csoma Sándor-program lényege pedig, hogy "megkeressük a kiküldötteink révén a diaszpóra szervezeteit és közösségeit, hogy megerősítsük őket a magyar identitásban és nyelviségben" - ismertette Semjén Zsolt.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 12. 07:39, hétfő | Belföld

Mávinform: indul a peronépítés Keleti pályaudvaron, módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje

Hétfőn kezdődik az akadálymentes peron építése a Keleti pályaudvaron, ezért módosul a Keleti pályaudvart érintő dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, több dunántúli vonat végállomása Kelenföldre kerül át

2026. Január 12. 07:37, hétfő | Belföld

MÁV-csoport: tavaly 179 közösségi közlekedésben dolgozót bántalmaztak

2025-ben 179 alkalommal érte bántalmazás a vasúti és közúti közlekedésben szolgálatot teljesítő dolgozókat - közölte a MÁV-csoport vasárnap közleményben.

2026. Január 12. 07:36, hétfő | Belföld

Kemény fagyokkal indul a hét, majd enyhülés jön

Kedd hajnalban akár mínusz 18 Celsius-fok is lehet, és napközben is fagyni fog.