Hírek
2016. Szeptember 26. 11:21, hétfő |
Helyi
Forrás: sopronmedia.hu, fotó: rothszki.hu
Soproni siker a 25. Jubileumi Országos Ifjúsági Vadászvetélkedőn

2016. szeptember 21-23. között a soproni Roth Gyula Erdészeti, Faipari Szakképző Iskola és Kollégium adott otthont a 25. Jubileumi Ifjúsági Vadászvetélkedőnek.
Az országos verseny legkiemelkedőbb vadgazdálkodási technikusai Barcs, Csongrád, Mátrafüred, Somogyzsitfa-Szőcsénypuszta, Szeged, Szombathely és Sopron iskoláiból érkeztek.
A nyitó ünnepségen Román István, agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár elmondta, ennek a versenynek nem lesznek vesztesei, hiszen akik eljutottak ide a 25. Jubileumi Ifjúsági Vadászvetélkedőre már azzal is nyertek, hogy részt vehettek egy ilyen rangos megmérettetésen.
A 19 versenyszámból álló vetélkedő egyaránt tartalmazott gyakorlati és elméleti feladatokat. A diákok tesztkérdések megválaszolásával bizonyíthatták szakmai rátermettségüket, emellett vadászati és etikai ismereteikről is számot kellett adniuk. Többféle felismerési feladat is tarkította a megmérettetést. Kiemelt versenyszám volt a szakma alapját képező szakkifejezések háromnyelvű ismerete. A gyakorlati feladatok közül a trófeaminősítés, távolságbecslés, a motorfűrész-szerelés és darabolás, a fegyver-összeszerelés, illetve a ládacsapda-élesítés tartoznak a diákok által leginkább kedvelt versenyszámok közé.
A záróünnepségen az Országos Vadászati Védegylet nevében Bíró Gabriella és Török Henrik, a verseny főszervezői adták át a díjakat.
Eredmények:
Csapat:
1. hely SOPRON – Roth Gyula, Erdészeti Faipar Szakképző Iskola és Kollégium
2. hely MÁTRAFÜRED – FM ASZK – Mátrai Erdészeti, Mezőgazdasági és Vadgazdálkodási Szakképző Iskola és Kollégium
3. hely SZEGED – Kiss Ferenc Erdészeti Szakképző Iskola
Egyéni:
1. Szép Szabolcs (Mátrafüred)
2. Fülöp Zsolt (Sopron)
3. Csóti Mariann (Szeged)
4. Nagy Máté (Sopron)
5. Puskás Győző (Szeged)
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 20. 21:40, szerda | Helyi
Kisgyermekek és az okoseszköz használat
Egyre inkább az életünk részévé válnak okoseszközeink és ez mind igaz a felnőttekre, de leginkább a fiatalokra. Sőt, még a legkisebbek életét is átszővi a technika, pedig számos káros hatással jár.
2025. Augusztus 19. 10:16, kedd | Helyi
Sörömök a Soproni Sörnapokon
Sör, zene, ínyenc falatok, történelem és fergeteges hangulat jellemezte a soproni Sörnapokat, melyre az elmúlt hétvégén került sor a belváros szívében.
2025. Augusztus 08. 17:19, péntek | Helyi
Segíts te is véradással!
Életeket menthetsz egy-egy véradással. Ráadásul tudtad, hogy létezik olyan, hogy irányított véradás vagy hogy hogyan működik?
2025. Augusztus 07. 18:51, csütörtök | Helyi
Teljes a Soproni Sörnapok programja!
Megvan a teljes, háromnapos időrendje a Soproni Sörnapoknak. Kapcsolódj ki te is a barátaiddal és legyen emlékezetes a következő hétvége!