Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2017. November 29. 18:01, szerda | Belföld
Forrás: Bukovics Krisztián

Suzuki Vitarával Zárától Árváig - Teszt!

Suzuki Vitarával Zárától Árváig - Teszt!

Az egykori Magyarország észak-déli határa között túráztunk az esztergomi gyár 1,6-os dízel Vitarájával. 2700 kilométer, a tengertől a Tátráig: nem egy szokványos tesztkör, nem is klasszikus teszt.

Van mivel, de nincs idő, van idő, de nincs mivel – elég gyakori jelenség ez, ha az emberfia van olyan szerencsés, és időnként rövidebb-hosszabb időre beülhet egy-egy tesztautóba. Vagy a tesztidőszak jön ki olyan szerencsétlenül, hogy az autó felvételi vagy éppen leadási napja lóg bele egy tervezett kirándulásba, vagy egy aktuális hidegfront rondít bele a képbe. A tesztidőszak jellemzően egy-egy hét, ha bármi közbejön, marad a mindennapok rutinja, jó esetben egy környékbeli egy-két órás autózás, meg egy gyors fotózás. Ennyi.

A Magyar Suzuki Zrt. jóvoltából ezúttal jóval egyszerűbb dolgunk volt: egyrészt jelentősen hosszabb ideig bocsátották rendelkezésükre a dízel Vitarát, másrészt pedig sikerült az átlagosnál hosszabb nyári szabadságot is ehhez igazítani. Márpedig ha idő és autó is van egyszerre, ráadásul mindezt össze is lehet kötni az előre tervezett nyári utazásokkal, az okoz némi perverz örömöt annak, aki nem nyűgként, hanem örömként fogja fel az autózást.

Ha mindehhez még valami egészen gyanús égi adományként lehull egy hét ingyenes szálláslehetőség egy dalmáciai apartmanba és egy családi meghívás Árva megye északi csücskébe, akkor az már súrolja a lottóötös-fílinget, de a négyesét biztosan megüti.

A terv egy hét láblógatós tengerpartozás, utána pedig egy háromnapos, tátrai felfrissülés volt a pokoli negyven fokos kánikula kipihenésére – ez természetesen csak apró részleteiben sikerült, de erről a Vitara nem tehetett.

Már a hajnalra tervezett dalmáciai indulás dugába dőlt, főszezonban, szombaton kényelmes reggel indulni Horvátországba minden álmoskönyv szerint rosszat jelent, de legalábbis sok bosszankodást. A magyar-horvát határig, sőt, egészen Zágrábig úgy tűnt, hogy rácáfolok a károgókra, a radaros távolságtartó sebességhatárolóval vígan és akadálytalanul suhantunk a Vitarával, miközben egyre gyanúsabban alacsony fogyasztási értékeket mutatott a központi számítógép. A Letenye előtti utolsó kútnál 5,6 litert mutatott a komputer, ezzel vidáman ki is békülne az ember, főleg, hogy egy évvel korábban szintén Vitarával, de az 1,6-os benzinessel ugyanitt 7,2-es értéknél tartottunk.

Zágrábig azután folyamatosan csökkent a fogyasztás, a zsúfoltság viszont nőtt, először csak lassult a forgalom, majd egyszerűen beállt: egy óra araszolás közben csúcsra járatott klímával és a „megmondtam, hogy épeszű ember ilyenkor nem indul el” című előadás kezdő felvonásával szórakoztattuk magunkat. Fél óra után azután hirtelen szó szerint felszívódott a dugó, anélkül, hogy bármi jele lett volna, hogy mi okozta az eddigi nyomorgást: egyik pillanatban még tömött sorokban álltunk, a következőben pedig vígan visszaállt a rend és a 130-as tempó. Ugyanez még egyszer ismétlődött, alig fél órára Zárától (Zadar), annyi különbséggel, hogy ezúttal több mint egy órát sikerült a délibábos horvát tájban gyönyörködni.

A fogyasztás egy jó ideje már nem érdekelt, végül csak akkor ellenőriztem, amikor az egyébként hat órás út helyett több mint 8 óra után leparkoltunk az apartman előtt: a dugóban ácsorgás és az állandóan járó klíma miatt valószerűtlen értéket mutatott, 4,9 litert. Mint később kiderült, hajszálra pontosan, ami derék érték egy telepakolt szabadidő-autótól. Nem mellesleg ez harmadával volt kevesebb, mint a hasonló körülmények között egy évvel korábban próbált benzinmotoros változat fogyasztása, közel hasonló körülmények között, közel azonos útvonalon.

Az érték persze nőni kezdett, hiszen a tengerparti láblógatás helyett végül minden napra jutott egy-egy közeli kiruccanás – és remek fotóhelyszín - , olyannyira, hogy egy hét után úgy döntöttük, hazaút helyett pihenésképpen meglátogatjuk Brankáékat, egy kedves dalmát házaspárt Rogoznicában, akik olyan mázlisták, hogy egy varázslatos, eldugott kis tengeröböl mellett laknak, és még ilyenkor, október végén is lazán csobbanhatnak, ha kedvük tartja, lévén a víz 23-24 fokos. Természetesen, ha már itt van az ember, Trogirba kötelező elautózni, nehéz megunni ezt a várost, és természetesen ezzel el is ment újabb egy nap – minimális strandolással. Másnap reggelre meg kiderült, hogy félreértettük egymást és egy olasz motoros csapat már úton van Brankáékhoz, pechünkre mi az ő szállásukat bitoroltuk – úgyhogy pakolás és irány haza.

Szerencsére nem szombaton, hanem hétfőn, cserébe viszont fáradtan ledaráltuk a haza utat: összesen 2100 kilométert tettünk meg, 5,2 literes átlagfogyasztással. Nyolc óra vezetés után kétségtelen, hogy nem pihenten szálltam ki sem odafelé, sem vissza az autóból, annak ellenére sem, hogy autópályán nagyon hasznos a radaros tempomat, és a zajszigetelés is rendben van, a viszonylag nagy tükrök felől minimális szélzaj hallatszik. Apropó zajszigetelés: tesztautónk motorházfedélének borítását valami – jó eséllyel nyest – már megkóstolta, szerencsére másra nem fájt a foga a motortérben, vagy legalábbis nem tapasztaltam.

A hatalmas méretű üvegtető – árnyékoló ide vagy oda – a 40 fok körüli hőmérsékletben nem barátja a közép-európai embernek, és a klímakompresszornak sem: az egy alkalommal véletlenül (vagy viccből, ezt még nyomozom) bekapcsolt ülésfűtés elég sokáig nem tűnt fel… Ennek ellenére ha van módjuk rá, ne hagyják ki a kategóriájában is a legnagyobbak közé tartozó üvegtetőt, az egyébként a mai trendnek (biztonsági előírásoknak) megfelelően keskeny oldalablakok mellett kifejezetten ajánlott extra, jóval barátságosabbá teszi az utasteret.
Amely egyébként azért kíván némi kompromisszumot, ha 3 embernél többen utaznak hosszabb időre: a csomagtér jól pakolható, perem nélküli, de korlátozott a befogadóképessége, még a pótkerék helyén kialakított padlóteret is használva. Az utastérben inkább átlagos a helykínálat, és sajnos nincs hűtött kesztyűtartó vagy könyöktámasz alatti doboz – ez a korábban egyébként elég elterjedt figyelmesség kiszorulni látszik az autókból.

Két nap szusszanás után észak felé fordítottuk a Suzuki orrát, a Zsolna megyei Turdossin (Tvrdosin) felé, ahonnét már csak egy lépés a lengyel határ. Közúton mintegy 240 kilométer a távolság, viszont Szlovákiában valamiért még mindig nincs túl nagy politikai akarat az észak-déli közúti közlekedés fejlesztésére, így meglehetősen hosszadalmas az út.

Viszont tanulságos, legalábbis abból a szempontból, hogy milyen drasztikus mértékben változik az ország fejlettségi szintje a déli határtól észak felé autózva. A változás már Zselíztől egyre inkább tetten érhető, Besztercebányától pedig feltűnően látványos: a sokadrangú – de mentségükre legyen szólva, feltűnően jó állapotban lévő – utakat autóutak és pályák váltják fel, a szegényes portákat pedig egyre nagyobb családi porták, Turdossinban kettő, de inkább háromszintes, több generációs családi házak határozzák meg az utcaképet.

Na meg úton-útfélen a különböző lengyelországi portékákat kínáló árusok: tudják, ezek azok a madáretetők, kosarak, szőnyegek és egyebek, amelyek egy része azután mire hozzánk érkezik, már kézműves portékaként kelleti magát…
A környék viszont gyönyörű, igaz, a várva várt felfrissülés a hegyekben ezúttal elmaradt, tekintettel arra, hogy laza 30 fok fogadott bennünket a nemzeti parkban tett röpke 5 órás túra alatt: mi több, a beígért vízesések helyett nedvedző sziklafalak fogadtak minket.

Viszont utána jólesett a sípálya mellé telepített termálfürdő (!) mellett egy jó csapolt sör, lehet, hogy kettős is volt. Könnyen megtehettük, a szállásunk innen pár száz méterre, a kristálytiszta és jólesően hideg patak mellett az erdőbe telepített maringotkában volt. Utóbbi helyi specialitás, gyakorlatilag olyan régi lakókocsik, amelyeket fixen telepítenek, sokszor csak farönkökre támasztanak le és gyakorlatilag hétvégi házakként szolgálnak.

Meg fotóháttérnek a Vitara számára amely az oda-vissza újabb, ezúttal országúton megtett kilométeren is ugyanolyan jó társnak bizonyult, mint autópályán, a teljes, az Adriától a Tátráig megtett közös idő és 2700 kilométer után 5,2 literes átlagfogyasztást mértünk. Tudom, van, akinek az autója három liter alatt fogyaszt, van, akinek pedig egyenesen termeli a gázolajat, és időnként kénytelen onnan csapolni a fűnyíróba, nehogy kicsorogjon a tankból, de azért azt hiszem, hogy ez tisztességes érték.

És nem papíron, hanem a valóságban volt ennyi, szemben a katalógusokban szereplő steril adatokkal, a Vitara 1,6-os dízelével folyamatosan járatott klímával is minden erőlködés nélkül lehet ennyit autózni. Persze, ha az ember évente egyszer utazik ilyen távolságokat – azt hiszem, sokan vagyunk ezzel így – akkor a benzines változat sokkal ésszerűbb választás, hiszen valamivel hat liter felett azzal is simán elautózik az ember, az autópályázás dobja meg nagyjából ezt az értéket egy literrel.
Az összkerékhajtás szintén felhasználás kérdése: mifelénk ritkán lehet rá szükség, de ha belefér a keretbe, ajánlott. Turdossinban például anélkül nehéz lenne eladni, igaz, ott ez is kevés lehet néha: az utolsó este beköszöntött esőzésben például jobbnak láttuk a Vitara helyett vendéglátóink viharvert Jeepjét választani a gyerekfej méretű kövekkel megszórt, „salas”-ra vezető úton.

Mint írtam a bevezetőben, nem egy szokványos teszt lesz ez, inkább egy kis bepillantás abba, hogy vajon használtan, 60 ezer kilométer körüli futásteljesítménnyel kell-e bármilyen meglepetéssel számolni egy Vitaránál. Ilyenből nem sokat találtunk, a belsején nyoma sem volt a használatnak, ami csak részben köszönhető annak, hogy a Suzuki saját flottájára gondos kezek vigyáznak, hiszen tesztautónk sokgazdás járgány volt eddig is. Odabent mindössze a kesztyűtartó alatti kárpit lógott valamiért, de gyaníthatóan ez is inkább valami egyedi okból, nem tudok róla, hogy gyakori jelenség lenne. Mindene egyéb makulátlan és hibátlan volt, hatvanezer kilométer észrevétlenül pergett bele az autóba.

Korai még arra várni, hogy a használt Vitarák ellepjék a piacot, de azért mindenképpen jó jel, hogy – legalábbis ennyi kilométer – meg sem kottyan az esztergomi autónak. Gyanítható, hogy egykor majd a használtpiacon is népszerű lesz a Vitara, ami egyben előrevetíti, hogy az árát is szépen fogja tartani, s ha hatvanezer kilométer felett is ilyen jól tartja magát Esztergom új büszkesége, akkor a legnagyobb bánatomra olcsó vétel sosem lesz. De jó, szinte bármikor…

Címkék: suzuki, teszt, vitara

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 15:06, péntek | Belföld

Nagy Márton: önfenntartó társasággá kell válnia a Magyar Postának

A kormány azt várja a Magyar Posta Zrt.-től, hogy legyen önfenntartó, folytassa a zöld és digitális átállást, szolgáltatásait pedig továbbra is biztosítsa mindenki számára lakóhelytől függetlenül

2024. Április 19. 14:58, péntek | Belföld

KSH: Drágább az üzemanyag Magyarországon a környező országok átlagánál

Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 640, míg a régiós országokban 620 forint volt.

2024. Április 19. 07:22, péntek | Belföld

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok.

2024. Április 18. 14:32, csütörtök | Belföld

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát

Elkészült a 33. számú főút újabb szakasza, ezzel Debrecentől Látóképig 2x2 sávon közlekedhetnek a járművek - hangzott el az útszakasz csütörtöki átadó ünnepségén.