Hírek
2016. Július 20. 14:29, szerda | Helyi
Széchenyi Vágta – várhatóan 15 lovasnak szurkolhatunk
Felnőtt és gyerek versenyzők is nyeregbe szállnak július 23-án, az Anger-réten.
11 lovas jelentkezett a Nemzeti Vágta soproni előfutamára, a 10 és 16 év közötti korosztálynak szóló Kishuszár Vágtára pedig négy nevezés érkezett. Hogy a futamokon valamennyi lovas elindulhat-e, azt a versenyt megelőző állatorvosi vizsgálat fogja eldönteni.
A résztvevők biztonsága a legfontosabb szempont, ezért reggel állatorvos ellenőrzi majd, hogy a lovak alkalmasak-e a versenyzésre. A pálya idén is kiváló minőségű, már harmadik éve rendezzük meg itt a Széchenyi Vágtát, és eddig mindig jelesre vizsgázott. – mondta el Tóth Szilárd, aki 7 éve dolgozik együtt a Nemzeti Vágta szervezőivel, a Széchenyi Vágta szakmai felügyelete mellett a futamokat kísérő lovas programok összeállítása is az ő feladata.
A program 11 órakor, egy western gyorsasági versennyel indul, ezután tartják 12.30-kor a Széchenyi Vágta ünnepélyes megnyitóját. A futamok sorát a Kishuszár Vágta nyitja 13 órakor, melynek győztese továbbjut a budapesti versenyre, melyet a Nemzeti Vágta részeként, szintén a Hősök terén rendeznek meg szeptember 16. és 18. között.
13.30-kor kezdődnek a felnőtt versenyzők előfutamai, melyek legjobbjai a 18.00-kor kezdődő döntőben indulnak a győzelemért. Az idei Széchenyi Vágta újdonsága, hogy ezúttal nem az első kettő, hanem az első három helyezett jut tovább a Nemzeti Vágtára.
A futamok között látványos lovas programok szórakoztatják a látogatókat: tüzes szürke marha show, vadnyugati indián show, Hamza Viki szabad idomító bemutatója, lovas kaszkadőrök és csikósok műsora nyújt tartalmas kikapcsolódást, a Shetland-pónik bemutatóján pedig 4 és 8 év közötti gyerekek versenyeznek majd a legfeljebb 1 méter magas jószágokon.
Részletes program a www.prokultura.hu oldalon található.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 26. 16:53, csütörtök | Helyi
Csütörtökön közgyűlést tartottak Sopronban
Városi kitüntetések adományozásáról, igazgatói pályázatok kiírásáról, a szavazatszámláló bizottságok tagjainak megválasztásáról, valamint az MVM Optimummal való hosszú távú együttműködési megállapodásról is döntöttek.
2026. Február 04. 15:24, szerda | Helyi
Megszavazták a város idei költségvetését
Elfogadta a közgyűlés Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2026-os költségvetését. A rendelet benyújtását megelőzően a polgármester kiemelte: a költségvetés biztos alapot nyújt a város működéséhez és fejlődéséhez.
2026. Január 27. 14:31, kedd | Helyi
Nemsokára postázzák a Nemzeti Petíciót
A héten megkezdik a Nemzeti Petíció postázását a magyar háztartásokba. A petíciót azért indították, hogy a magyarok pénze a magyaroké maradjon.
