Hírek
2012. November 06. 18:03, kedd |
Helyi
Forrás: Sopron MJV Önkormányzat
Átadták a korszerűsített és felújított Sopron-Brennbergbánya közötti útszakaszt
Fejlődik a város, fejlődik a városrész! – mondta dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere a Sopron-Brennbergbánya bekötőút, 3,4 kilométeres teljes mértékben korszerűsített útszakasz mai átadásán.
Az Új Széchenyi terv részeként, kormányzati és uniós forrásból valósult meg a Sopron-Brennbergbánya bekötőút teljeskörű felújítása.
Az útátadáson jelen volt dr. Simon István, Sopron alpolgármestere, Sümegi péter, a Magyar Küzút Zrt. megyei igazgatója Kovács Attila, fejlesztési és beruházási igazgató, továbbá a projekt sikeres megvalósításában közreműködő kivitelező.
A Brennbergi út egyik legforgalmasabb kereszteződésénél tartott átadás alkalmával Sopron polgármestere kiemelte: A jelentős, 390 millió forintos útfejlesztés egy olyan hosszútávú városfejlesztési koncepció szerves része, amely nem csak a soproniak, hanem a Sopron környékén élők érdekeit is szolgálja.
Fontos közút sikeres fejlesztése történt meg, amely a város környékét köti össze a városközponttal, a Görbehalomban, Brennbergben, Ó- és Új-Hermesben élők közlekedésének biztonságát, gyorsaságát és kényelmét szolgálja – részletezte dr. Fodor Tamás.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 27. 14:31, kedd | Helyi
Nemsokára postázzák a Nemzeti Petíciót
A héten megkezdik a Nemzeti Petíció postázását a magyar háztartásokba. A petíciót azért indították, hogy a magyarok pénze a magyaroké maradjon.
2026. Január 22. 13:40, csütörtök | Helyi
Itt az új KRESZ!
Megérkezett az új KRESZ, amelyben aktualizálták a jogszabályokat és kiderült a rollerek helyes, szabályszerű használata is. A dokumentum már elérhető és előreláthatólag szeptemberben lép hatályba.
2026. Január 20. 16:30, kedd | Helyi
Tudj meg többet a méhnyakrákról – életet menthet!
Minden év januárjának harmadik hetében rendezik meg az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hetet, amely a prevencióra hívja fel a figyelmet.
2026. Január 19. 14:48, hétfő | Helyi
A magyarországi németek kitelepítésének emléknapja
A hazánkból kitoloncolt német kisebbségiek emléke előtt tisztelgünk, akiknek a második világháború évekkel a lezárta után is megnehezítette az életét. Január 19-én rájuk emlékezünk.
