Hírek
2023. December 15. 06:23, péntek | Helyi
TÁNCKÖZELBEN
Interjú Demcsák Ottóval, a soproni Balett művészeti vezetőjével, Táncközelben cimű bemutató kapcsán.
Péntek 17-óra Gyík Rendezvényház, Táncközelben bemutató, honnan jött az ötlet? Mit akar ez üzeni?
Valójában ez nem is bemutató, egy folyamatos táncmissziót szeretnénk bemutatni, hogy a közönség lássa, hogy Sopronban van táncművészet, ami kellően nincs megbecsülve. Legyünk őszinték, igenis, hogy hordoz szép üzeneteket, szépséget, olyan mondanivalót amire az ember a kis lelkét rá tudja tenni, ami jobbá teszi a világot, a kedvét, a családját, ha látja ezeket a szép táncokat.
Úgy építettük föl ennek a táncközelben produkciónak a folyamatát, hogy a klasszikus balettból indulva egészen a kortársig, egy tánckeresztmetszetet, hogy lássa a közönség a minden napjainkat, mert egy gyakorlati részt is bemutatunk.
Lássa azt a nagy küzdelmet, amit egy táncos, mint egy élsportoló kell, hogy végezzen, ezzel örömöt tudjon okozni a nézőnek, mert igenis a test tud beszélni, nem lehet hazudni, egy egy mozdulattal, egy arcmimikával, az átéléssel, a lélektől lélekig.
Nagyon sok ember elfordult a tánctól, mert nem érti, nem tetszik neki, és én úgy hiszem, hogy a 11 év alatt bizonyítottuk, hogy tetszetős színvonalas táncműveket tudtunk létrehozni, ami által a közönségnek örömöt okoztunk.
Sikerült olyan üzeneteket is adni, amelyek most a Krisztus születésnapja előtt, lelkileg át tudják hatni az embert, a gondolatát, a tisztaságát, hogy szeretettel, tudatossággal, szépséggel, erővel kell élni és ki kell állni a próbatételeket.
Említette, hogy elfordultak az emberek a tánctól, mi lehet ennek az oka?
Mit lehet látni pénteken, mit mutatnak be?
Nem akarok személyeskedni, de nagyon sok táncalkotó csak a szakmának üzen, nem a közönségnek, de legyünk őszinték, hogyha valaki a közpénzből akar színházat vagy balettet csinálni nem mindegy, hogy kinek és mit üzen.
Mert igen, ha valaki a saját pénzéből csinál bármit is, hát tegye. De az embereknek szolgálni kell. Mi amúgy az adófizetők pénzéből élünk és alkotunk, tehát még egyszer tudni kell, hogy kinek üzenünk. Alkotásaimmal én mindig Sopronnak üzenek, a soproni embereknek szeretnék örömet okozni, gondolatiságot, és direkt ezért csináltam ezt a tánckeresztmetszetett.
Nagyon szép klasszikus táncokból, szép részleteket vetítek bizonyos darabokból, azaz előző Sopron Balett bemutatókból, sőt megmutatom magamat is videóban amikor még ifjú titán voltam.
Tehát, hogy tényleg közvetlenül érezze meg a táncművészetet a táncközösség, a nagypapák, nagymamák, szülők és gyerekek, mert hiszen ők a következő korosztály.
Nagyon nagy öröm volt, amikor a Gyík megnyitó volt, hogy egy kis bemutató után a gyerekeknek betanított az egyik kolléga, Anett egy kis koreográfiát, és hát nagyon nagy sikere volt.
Most is hogyha lesznek gyerekek akkor betanítunk nekik a karácsony előtt egy ilyen kis táncot.
Akkor nem csak táncosok lesznek a "színpadon", hanem bevonnak másokat is, akár a közönséget?
Ez egy interaktív előadás lesz hiszen a gyerekeket a végén bevonjuk, ha van kedvük, nem kötelező. Természetesen mivel ingyenes a program nem tudjuk fölmérni, hogy kik jönnek, de mindenkit szeretettel várunk, akár a felnőttek is táncra perdülhetnek majd.
Kiket várnak? Ez egy nyilvános vagy meghívott vendégek mehetnek?
Ez egy nyilvános családi eseménynek szánjuk. Lássa a közönség azt a gondoskodó szeretetet ami árad a mi munkánkból, mert igenis szeretni kell azt amit az ember csinál, szeretni kell az embert, szeretni kell azt a közösséget amiben élünk, pláne Jézus születésnapjával ezt az üzenetet mindig tovább kell vinnünk.
Szeretet nélkül nem élhet az ember teljes életet, nagyon nagy veszélye van annak, hogy a digitális diktatúra ránk nyomja azt, hogy mindent megkapunk megcsócsálva előre, ezt átgondolva mindenkinek a gondolatiságában, önmagában őszintén és szabadon kell eldönteniük, hogy mit lát, mit hall, és ez a nagyon nagy közös felelősség.
A színház, a balett, vagy a tánc pont ezt mondja, hogy engedd el a lelked és hagyd magadra hatni azt a művet.
Így érzelmesebb és talán egy picikét gondolati síkon is jobban odafigyelő emberré válsz.
Visszatekintve milyen volt régen egy táncosnak az élete és milyen most?
Ez olyan, mint a klasszikus zenészeké, fölkelsz, gyakorolsz, előadások vannak, éled a kis életedet. Ez egy szolgálat, egy hivatás, tehát a profi táncművészetet nem lehet fél szívvel csinálni. Ezt igen is, hogy rákell tenni az életünket, élet módunkkal, gondolatiságunkkal, érzelmeinkkel, merjük kimondani, ez egy szolgálat.
Ha lényegébe nem így érzed, az baj, ezt nem lehet pénzért csinálni.
Ahhoz képest nagyon alul van finanszírozva minden táncosi pálya, nem lehet életpálya. Életpálya modelleket már dolgoztak ki, de ez aztán nem sikerült, nem lett anyagi forrás hozzá rendelve. Miénk a legrövidebb művészeti pálya és a legnehezebb, egy színész legyünk őszinték, 70-80 éves korában is nagyszerűen tud teljesíteni, azért nálunk már negyvenéves táncoson is már látszik a kor meg az idő, a kopás, ez a fiatalság művészete.
Hozzáteszem nekem nagy szerencsém volt, mert ötvenéves koromig tudtam táncolni és nagyon figyeltem arra, hogy karban tartsam magam, és olyan szerepek találtak meg ami a koromnak megfelelő volt, nem kellett 20 éves gyerekekkel versenyeznem.
Ez isteni szerencse is, meg hát mint mondtam, hogy tudatos életpálya a miénk, ha nem figyelsz magadra, nem pihensz, nem azt az életmódot folytatod akkor egyszerűen a tested felmondja a szolgálatot, vigyázni kell a test-lélek-szellem hármasságának a harmóniájára.
Egy kis visszatekintés, milyen volt a elmúlt év? mit vár a jövőben?
Mindenkinek nagyon nehéz volt a pandémia, utána jött az energiaválság, ez sújtotta valójában az összes polgártársunkat, de most végre visszakerülhettünk a Gyík Rendezvényházba, játszhatunk a színházban, én nagyon-nagyon optimista vagyok a jövővel kapcsolatban.
Van egy nagy tervünk, a tavaszi bemutatónk a "Herkules meg a többiek", ami a Disney 100 éves évfordulóval kapcsolatos, hiszen szeretnénk, hogy a mesefigurákon keresztül szintén a felnőttek, a gyerekek egyaránt lássák azt, hogy a mesék mit üzennek nekünk.
Ugyanazt mint az összes nagy felnőtt előadás, hogy csak becsülettel, szeretettel, tudatossággal, szépséggel szabad élni, és ezek a Disney mesék, a Disney zenék ezeket nagyon szépen alátámasztják.
Korábban említette ezzel kezdődött a beszélgetésünk, hogy az emberek elfordultak a tánctól, mit lehet tenni a jövőben, hogy a felnőttek, a gyerekek megszeressék a táncot?
Büszkén mondom, hogy Sopronban a 11 év alatt nagyon sok gyerekdarabot játszottunk, az Álmos legendán át egészen a Porka havakig, és ha tetszik hanem az alkotónak szembesülni kell a közönséggel.
Amikora gyerekelőadások voltak, akkor hallgattam mit mondanak utána, és komolyan könnyes szemmel mondhatom azt, hogy releváció volt ezeknek a gyerekeknek, akik a kis lelküket kinyitották a gyerekelőadásokra, és természetesen ez most fog szerintem visszajönni.
Most fog ez a 11 év visszakösszönni, hiszen ezek a gyerekek már kezdenek felnőni, akikből szintén színházba és táncelőadásokra járó közönség lesz.
Igenis egy tudatos közösség nevelés kell, egy táncművészeti műhelynek, sőt talán a színházaknak is kéne. Talán még emlékszik Bernsteinnek a matinéjára, szükség van ilyenekre, beszélni kell a klasszikus zenéről, én pedig pénteken majd a táncról fogok beszélni.
Közel kell hozni az embereknek az érdeklődését, hogy azért nem egy bezárkózó művészegyüttes vagyunk, hanem hús-vér emberek, akik igenis tudnak örömet okozni a közönségnek.
Köszönöm a beszélgetést, végül szeretnék egy MOTTÓT kérni.Mivel zárná le a mai beszélgetést? Mit Üzen?
Természetesen a karácsony közeledtével csak a Krisztusi tanításokkal kapcsolatban tudok egyet mondani, hogy a szeretet, a tudatosság, a jó szándék és együttérzés nélkül minden közösség felbomlik.
Azt kívánom Sopronnak, Magyarországnak és az egész világnak, hogy a közösségét, a családját, a városát, a faluját, a barátait töltse meg szeretettel és megértéssel, és persze a gondviselésbe vetet hittel, hogy érdemes szépen élni.
Kovács Tibor Cs. újságíró/riporter
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 20. 15:27, péntek | Helyi
Sor került az év utolsó közgyűlésére Sopronban
Az év utolsó közgyűlésén szavaztak az Esélyegyenlőségi program felülvizsgálatáról, valamint a fizetős parkolás rendjéről is, melynek révén a Soproni Gyógyközpont dolgozói is kedvezményesen vásárolhatnak parkolóbérletet.
2024. December 16. 14:57, hétfő | Helyi
Átadták a városi kitüntetéseket a Hűség Napján
A Hűség nap alkalmából adták át városunk legrangosabb elismeréseit. Idén Sopron Díszpolgára dr. Várszegi Imre Asztrik emeritus főapát lett, az első Soproni Lokálpatrióta díjat pedig Víg József Attila vehette át.
2024. December 14. 14:08, szombat | Helyi
Átadták a Bécsi-dombi alagutat
Orbán Viktor miniszterelnök adta át az M85-ös gyorsforgalmi út országhatárig vezető szakaszát. A Bécsi-dombi alagutat a Hűség Napján vehetik birtokba az autósok.
2024. November 27. 17:47, szerda | Helyi
Megérkezett Sopron karácsonyfája!
Az adventi időszak egy újabb jelképével lett gazdagabb Sopron, ugyanis megérkezett a város karácsonyfája a Mária-szoborhoz. De sok más további programmal készülnek színesebbé tenné az ünnepi ráhangolódást.