Hírek
2013. Február 02. 15:26, szombat |
Helyi
Forrás: MTI
Templom épül Sopronban
Közadakozásból, a püspökség és az önkormányzat támogatásával valósul meg a beruházás.
Templom épül a soproni Lővérekben. Az erdős-hegyes vidék hangulatához illeszkedő, a tájjal harmonizáló létesítmény terveit Supka-Kovács Tamás készítette, kivitelezését az idén szeretnék elkezdeni - mondta Bognár István, a Szent Margit templom plébánosa az MTI-nek.
A Szent Margit plébánia kápolnájának helyet adó egykori villa már régen szűknek bizonyult - indokolta a fejlesztés szükségességét a plébános.
- A kápolnát már hetven évvel ezelőtt, 1943. novemberi felszentelésekor szükségkápolnának nevezte a másfél évvel később mártírhalált halt Apor Vilmos győri püspök - idézte fel Bognár István.
A lejtős domboldalon létesülő templom mintegy háromszáz ember befogadására lesz alkalmas. Alagsorában ezer urnahelyes altemplomot alakítanak ki.
-A beruházáshoz szükséges 260-280 millió forint mintegy kétharmadát a Győri Püspökség bocsátja rendelkezésre döntően kárpótlási forrásokból - tájékoztatta Dékány Ferenc, a püspökség irodaigazgatója az MTI-t.
A hívek egy év alatt több mint 20 millió forintot adományoztak, és ugyanekkora összeggel segíti az építkezést Sopron városa - mondta Bognár István, hozzátéve, hogy a hiányzó összeg előteremtésére további erőfeszítéseket tesznek. Az építkezés ez évi megkezdésével szeretnének kiemelt hangsúlyt adni két nevezetes évfordulónak - utalt két jubileumra a plébános. Hetven éve szentelte fel a kápolnát, az ország első Szent Margit templomaként a tizenhat évvel ezelőtt boldoggá avatott Apor Vilmos győri püspök, és ugyancsak hetven éve avatta szentté XII. Pius pápa Árpád-házi Margitot, a templom névadóját.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
