Hírek
2022. Augusztus 25. 12:07, csütörtök |
Kék hírek
Forrás: infovárosok/police.hu
Terrorizálta a saját családját és még a házukat is felgyújtotta

Nagyobb kárt okozó rongálás bűntette, kapcsolati erőszak bűntette és zaklatás vétsége miatt a Kiskunhalasi Járási Ügyészség indítványozta a letartóztatását annak a helybéli férfinak,
aki több alkalommal életveszélyesen megfenyegette és bántalmazta édesanyját és élettársát is, valamint fenyegetését beváltva felgyújtotta azt a melléképületet is, ahol éltek.
A gyanúsított az élettársával – az ügy egyik sértettjével – 2017 óta élt az édesanyja tulajdonát képező ingatlan melléképületében. Az elkövető 2022 júliusától rendszeresen alkoholt és tudatmódosító szereket fogyasztott, amelyektől agresszívvá vált.
A férfi több alkalommal is megfenyegette élettársát és édesanyját is, hogy felgyújtja a lakóhelyükként szolgáló házat. Egy alkalommal, hogy fenyegetésének nyomatékot adjon a melléképületben meggyújtotta az ágymatracot, majd a tüzet eloltotta. Emellett mindkét sértettet bántalmazta is, élettársát legalább háromszor verte meg, ekkor ököllel a fején és testszerte megütötte, valamint a hajánál fogva megrángatta őt – közölte az ügyészség.
Augusztus 22-én a gyanúsított egy téglát a kezében tartva megfenyegette édesanyját, hogy lecsapja, míg élettársát azzal, hogy felgyújtja a házat és közölte vele, hogy a melléképületben már gyúlékony anyagot is szétlocsolt. Az elkövető fenyegetését beváltotta és a lakóhelyükként szolgáló melléképületet este 11 óra körüli időpontban felgyújtotta. Az ingatlanban a gyanúsítotton kívül más személy nem tartózkodott. A melléképület, amelyben a saját, a párja és a gyerekei ruhái, használati tárgyai és bútorai voltak, a tűz következtében teljesen kiégett. Az ingatlanban hozzávetőlegesen 4 millió forint összegű kár keletkezett.
A gyanúsítottat a kiskunhalasi rendőrök két órán belül elfogták és őrizetbe vették.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség a legszigorúbb kényszerintézkedés, a letartóztatás elrendelését indítványozza a gyanúsítottal szemben a bűnismétlés veszélye miatt, mert a cselekményét különös visszaesőként, kitartó szándékkal, folyamatos jelleggel, huzamosabb időn keresztül elkövető gyanúsított esetében megalapozottan lehet tartani attól, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb, akár még súlyosabb bűncselekményeket követne el.
Az ügyészség indítványáról a nyomozási bíró csütörtökön dönt.
Ezek érdekelhetnek még
2023. Június 09. 09:52, péntek | Kék hírek
Letartóztattak egy férfit, aki láncfűrésszel fenyegette a rendőröket
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy ellen erőszak bűntette miatt folytat nyomozást egy férfi ellen, aki láncfűrésszel fenyegette a vele szemben intézkedő rendőröket.
2023. Június 08. 09:12, csütörtök | Kék hírek
Késsel támadt egy nő, saját alvó gyermekére
Emberölés kísérletével vádolnak egy nőt, aki késsel támadt alvó gyermekére.
2023. Június 07. 13:11, szerda | Kék hírek
Spanyolországban fogtak el egy győri drogtermesztőt
A 39 éves Ü. Péter ellen hazai, európai és nemzetközi elfogatóparancs is érvényben volt. A győri nyomozók keresték egy náluk folyamatban lévő büntetőeljárásban.
2023. Május 24. 09:49, szerda | Kék hírek
Két millió forintért rendelt Elf Bart a NAV
A NAV Győr-Moson-Sopron vármegyei adóellenőrei az egyik népszerű közösségi oldalon látták egy árus hirdetését, akinél nagy tételben lehetett Elf Bart vásárolni.