Városlista
2026. február 4, szerda - Ráhel

Hírek

2016. Június 06. 12:39, hétfő | Helyi
Forrás: mti.hu

Tizenhárom helyszínen lesznek programok a Soproni Ünnepi Heteken

Tizenhárom helyszínen lesznek programok a Soproni Ünnepi Heteken

Tizenhárom helyszínen lesznek programok a Soproni Ünnepi Heteken, a június 17-én kezdődő fesztiválon többek között szabadtéri koncertek, képzőművészeti kiállítások, néptáncbemutatók, illetve gyerekprogramok lesznek.

Kóczán Péter, a programokat szervező Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. kulturális igazgatóhelyettese elmondta, hogy a Soproni Ünnepi Hetek része ma már több fesztivál is, mint például a Soproni Tündérfesztivál, a Kékfranksosok éjszakája - Sorpon FolkFest. Az előbbi június 25-én lesz, immár kilencedik alkalommal. Az egynapos családi program vezérmotívuma most a Nap lesz. A tündérfesztivál időpontja ugyanis a nyári napfordulóhoz kötődik, mindig a Szent Iván-ünnephez legközelebb eső szombaton rendezik meg. A Magyar Népmese Színház, a Pódium Színház előadásai egyaránt a Naphoz kapcsolódnak majd, és a kreatív foglalkozásokon is ez lesz a középpontban. Fellép majd a Kiskalász zenekar, és lesz ebshow, illetve viseletverseny is, amelyen díjazzák a manó és tündéröltözékeket. Tavaly mintegy nyolcezren látogattak el a Soproni Tündérfesztiválra - tette hozzá az igazgatóhelyettes.
A 8. Kékfranksosok éjszakája - Sorpon FolkFest helyszínein, a Fő téren és a Várkerületen, néptánc bemutatókat, népzenei és világzenei produkciókat láthat a közönség. A június 17-19-ig tartó rendezvényen fellép például a Makám, az InFusion Trio, a Váczi Eszter Quartet és az Apnoé zenekar.
A 15 éves a Soproni Fotóművészeti Kör jubileumi tárlata június 19-én nyílik meg. Az egyesület 2001-ben azzal a céllal jött létre, hogy egyedi látásmóddal és gondolatisággal rendelkező fotográfiákat mutasson meg, amelyek előtt meg kell állni, és amelyekben el lehet mélyülni. A 15 tag művészi fényképeiből összeállított válogatás július 10-én zárul majd.
Kóczán Péter kiemelte, hogy idén első alkalommal Sopron belvárosában is lesznek kísérőrendezvényei a június 29-én kezdődő VOLT fesztiválnak. A Rejtett udvarok, rejtett kincsek című programokon a város kevésbé szem előtt lévő értékeit és helyszíneit mutatják meg a fesztiválozóknak. Ennek részeként lesz például borászati bemutató, kamarakoncert, kiállítás, továbbá Sit down comedy ugyancsak szerepel a kínálatban. A Festőteremben pedig június 17-től láthatja a közönség Fehér László festőművész kiállítását, szintén a VOLT fesztivállal közös szervezésben. A tárlat július 10-ig tekinthető meg - részletezte a kulturális Igazgatóhelyettes.
Június 26-án nemzetközi fúvószenekari találkozó is lesz Sopronban. A vendégzenekarok délelőtt a város fő terére vonulnak, miközben a Soproni Juventus Koncert Fúvószenekar szórakoztatja majd a közönséget. Majd a részt vevő együttesek közösen adnak elő zeneszámokat. A vendégzenekarok térzenéjét pedig délután fél 3-tól lehet meghallgatni az Erzsébet-kerti zenepavilonban.
A soproni Fő téren július 8-án a Boban & Marko Marković Orkestar, július 9-én pedig a Budapest Jazz Orchestra ad koncertet este 8 órától.
Július 10-ig tartanak az idei, 59. Soproni Ünnepi Hetek eseményei. Nyári szabadtéri rendezvények ugyan már az 1930-as évektől voltak Sopronban, de Soproni Ünnepi Hetek névvel 1958 óta szerveznek kulturális fesztivált.

Címkék: ünnepi hetek, Sopron

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 27. 14:31, kedd | Helyi

Nemsokára postázzák a Nemzeti Petíciót

A héten megkezdik a Nemzeti Petíció postázását a magyar háztartásokba. A petíciót azért indították, hogy a magyarok pénze a magyaroké maradjon.

2026. Január 22. 13:40, csütörtök | Helyi

Itt az új KRESZ!

Megérkezett az új KRESZ, amelyben aktualizálták a jogszabályokat és kiderült a rollerek helyes, szabályszerű használata is. A dokumentum már elérhető és előreláthatólag szeptemberben lép hatályba.

2026. Január 20. 16:30, kedd | Helyi

Tudj meg többet a méhnyakrákról – életet menthet!

Minden év januárjának harmadik hetében rendezik meg az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hetet, amely a prevencióra hívja fel a figyelmet.

2026. Január 19. 14:48, hétfő | Helyi

A magyarországi németek kitelepítésének emléknapja

A hazánkból kitoloncolt német kisebbségiek emléke előtt tisztelgünk, akiknek a második világháború évekkel a lezárta után is megnehezítette az életét. Január 19-én rájuk emlékezünk.