Hírek
2016. Január 04. 09:49, hétfő |
Helyi
Forrás: police.hu
Több balesettel kezdődött az új év
A hosszú hétvége zord időjárása több súlyos balesetet okozott Sopron és környékén.
Az új év első napján hajnali 5 óra 30 perckor Sopronban egy 27 éves kópházi lakos nem az út vonalvezetésének és az útviszonyoknak megfelelően választotta meg járműve sebességét, így megcsúszott a nedves úton. A csúszás következtében a gépjárművel áttért a menetirány szerinti szemközti sávba, ahol összeütközött egy 46 éves peresztegi lakos által vezetett gépjárművel. A baleset következtében három személy sérült meg, őket a mentők kórházba vitték.

Az M1-es autópálya 149+600 kilométerszelvényénél, a Hegyeshalom felé vezető oldalon 2016. január 2-án 13 órakor négy személygépjármű ütközött a nedves útburkolaton. A balesetben összesen öt személy sérült meg.
Ugyanezen a napon Sopronban további két baleset is történt a téli időjárás során megváltozott útviszonyok miatt. Az első esetben 16 óra 50 perckor Ágfalva irányából Sopron felé közlekedett egy 63 éves asszony, amikor személygépjárművével megcsúszott a havas, jeges úton és egy útszéli nyárfa törzsének ütközött. A balesetben a gépkocsi az oldalára borult és a sofőrt súlyos kézsérüléssel vitte a mentő kórházba.

Fertőd irányából Ausztria felé közlekedett 2016. január 2-án 17 óra 30 perckor egy 41 éves fertőszentmiklósi férfi. Haladása során nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg a sebességét és a jeges úton megcsúszott, letért az útpadkára, majd frontálisan összeütközött egy a szemközti sávban szabályosan közlekedő kisbusszal. A baleset következtében öt személy sérült meg, őket a mentők kórházba vitték.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy a havas, nedves útburkolaton nagyobb követési távolságot kell tartani, illetve csökkenteni kell a sebességet, hogy megcsúszás esetén könnyebben lehessen a manőverezési hibát korrigálni! Téli útviszonyok esetén hosszabb fékútra és a gumiabroncsok csökkent tapadására is számítani kell!
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 27. 17:38, csütörtök | Helyi
Támogatások és kitüntetések odaítéléséről döntött a soproni közgyűlés
Számos napirendi pontot tárgyalt a soproni közgyűlés, többek között elektromos autóbuszok beszerzéséről, civil szervezetek támogatásáról és a Hűség Napja alkalmából adományozott városi kitüntetések odaítéléséről.
2025. November 26. 13:12, szerda | Helyi
Elültették a 100. új fát Sopronban
Az önkormányzat faültetési programjához csatlakozva az IKEA Industry Magyarország Kft. 28 fát adományozott a város számára, melyeket soproni bölcsődék udvarán ültettek el. Az ültetések száma ezzel elérte a százat.
2025. November 25. 15:24, kedd | Helyi
Készüljünk az ünnepekre együtt a Soproni Adventen!
Hamarosan kezdetét veszi az adventi időszak, ezzel együtt pedig a Soproni Adventi Vásár is megnyitja kapuit. Ízek, fények, varázslat és persze ünnepi hangulat, erre mind számíthattok idén adventkor!
2025. November 25. 13:12, kedd | Helyi
Prof. Dr. Fábián Attila a Soproni Egyetem régi-új rektora
Ismételten Prof. Dr. Fábián Attila egyetemi tanárt találták a legalkalmasabbnak a rektori pozícióra, így 2026. januárjától továbbra is ő fogja az intézmény vezetői szerepét betölteni.
