Városlista
2025. november 13, csütörtök - Szilvia

Hírek

2021. Január 26. 06:29, kedd | Kék hírek
Forrás: mti

Több ezer telefonhívással zaklatta volt barátját egy fiatal férfi

Több ezer telefonhívással zaklatta volt barátját egy fiatal férfi

Féltékenységből és haragból több ezer telefonhívással zaklatta volt barátját és a hozzátartozóit egy 23 éves férfi, akit emiatt pénzbüntetésre és közérdekű munkára ítélt a bíróság

- közölte a Debreceni Törvényszék sajtószóvivője hétfőn az MTI-vel. Dobó Dénes közleménye szerint a Debreceni Járásbíróság január 21-én előkészítő ülésen hirdetett határozatot az ügyben. A férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, amit a bíróság elfogadott.

A két férfi - a vádlott és a sértett - 2017-ben ismerkedtek meg, majd baráti viszony alakult ki köztük. Később a vádlott jelezte, hogy ő többet érez barátságnál, ezért a sértett 2018 áprilisában minden kapcsolatot megszakított vele.

A vádlott több telefonról is próbálta elérni a sértettet, majd miután nem járt eredménnyel, a hozzátartozóit hívogatta. Ezután pedig, féltékenységből és haragból az öt sértettet rendszeresen és tartósan háborgatta: 2018 áprilisa és júliusa között 3850 alkalommal zaklatta őket telefonon. Ezen túlmenően a vádlott többször átirányította a sértettek telefonszámára érkező hívásokat a saját hívószámára. A hívásátirányításokat telefonos ügyfélszolgálaton keresztül, a szolgáltatónál felmerült "adminisztrációs hiba" miatt tudta eredményesen kezdeményezni.

A bíróság a büntetlen előéletű vádlottat ötrendbeli zaklatás vétségében mondta ki bűnösnek, ezért 168 ezer forint pénzbüntetést és 150 óra közérdekű munka büntetést szabott ki rá.

Az ítélet jogerős - jelezte a szóvivő.

Címkék: ítélet, telefon, zaklatás

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 11. 07:37, kedd | Kék hírek

BRFK: egy kábítószer-kereskedelmi ügy miatt tartottak razziát hétvégén egy budapesti belvárosi klubban

Egy kábítószer-terjesztőkkel szemben folytatott nyomozás miatt, konkrét bűnügyi információk alapján tartott a rendőrség razziát hétvégén Budapesten, egy belvárosi szórakozóhelyen

2025. November 03. 07:18, hétfő | Kék hírek

Rendőrség: nem terrorcselekmény az angliai vonaton elkövetett késeléses támadás

A rendőrség vasárnapi tájékoztatása szerint nem minősül terrorcselekménynek az a késeléses támadás, amelyet egy vonaton követtek el szombat este Angliában.