Hírek
2013. Február 19. 19:14, kedd |
Helyi
Forrás: sopron.hu
Újabb nyertes pályázat
Megújulhat a Kurucdomb
Sopron 412 millió forintot nyert a Kurucdomb városrész szociális célú felújítására. A projekt 100%-os támogatású, az önkormányzatnak nem kell önrészt biztosítania a megvalósításhoz.
A sajtó képviselőit Dr. Fodor Tamás polgármester és Pongráczné Várnai Mária, a terület önkormányzati képviselője tájékoztatta a Nyugat-dunántúli Operatív Program megyei jogú városok számára kiírt pályázat eredményéről. A projektben a 2011-2013. évben összesen 1650 millió Ft keretösszeg állt a pályázók rendelkezésére, ebből az egyes városoknak maximum 412,5 millió forint összegben nyílt lehetőségük támogatás elnyerésére.
Fodor Tamás polgármester elmondta: Sopron a maximális összeget, vagyis 412,5 millió forintot nyert a megyei jogú városoknak kiírt szociális célú város-rehabilitációs témájú pályázaton. Majd hozzátette: a pályázat alapvető célja a városok leromlott vagy leszakadó városrészeinek felújítása, valamint a leromlását okozó folyamatok megállítása és megfordítása több eszköz együttes, integrált alkalmazásával.Sopron az Integrált Városfejlesztési Stratégiában is szociális célból fejlesztendő területként megjelölt kurucdombi területtel nyújtott be pályázatot.
Pongárczné Várnai Mária elmondta: a nyertes pályázatnak köszönhetően a kurucdombi fejlesztés során megvalósul a Rodostói út 2-4-6-8. sz. épületekben található 37 db önkormányzati bérlakás/szociális bérlakás külső-belső felújítása, energetikai korszerűsítése, a Halász Miklós Sporttelepen található sportcsarnok megerősítése, korszerűsítése, valamint a külső sportpálya fejlesztése, a Kuruc körúton található játszótér továbbfejlesztése és bővítése, valamint az infrastrukturális beruházásokhoz kapcsolódó ún. soft elemek megvalósítása.
Az önkormányzati tulajdonú lakások, illetve a sporttelep fizikai állapota megkívánja a beavatkozást, a felújítást. E fejlesztés megvalósítása érdekében Sopron Megyei Jogú Város kiemelt projekt keretében nyújtotta be pályázatát, a projekt céljához igazodva partnerségben a Soproni Szociális Intézménnyel.
A projekt összköltsége 412,5 millió Ft, a támogatás intenzitása 100%-os, így önkormányzati önrész nélkül megvalósítható.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 15:24, szerda | Helyi
Megszavazták a város idei költségvetését
Elfogadta a közgyűlés Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2026-os költségvetését. A rendelet benyújtását megelőzően a polgármester kiemelte: a költségvetés biztos alapot nyújt a város működéséhez és fejlődéséhez.
2026. Január 27. 14:31, kedd | Helyi
Nemsokára postázzák a Nemzeti Petíciót
A héten megkezdik a Nemzeti Petíció postázását a magyar háztartásokba. A petíciót azért indították, hogy a magyarok pénze a magyaroké maradjon.
2026. Január 22. 13:40, csütörtök | Helyi
Itt az új KRESZ!
Megérkezett az új KRESZ, amelyben aktualizálták a jogszabályokat és kiderült a rollerek helyes, szabályszerű használata is. A dokumentum már elérhető és előreláthatólag szeptemberben lép hatályba.
2026. Január 20. 16:30, kedd | Helyi
Tudj meg többet a méhnyakrákról – életet menthet!
Minden év januárjának harmadik hetében rendezik meg az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hetet, amely a prevencióra hívja fel a figyelmet.
