Hírek
2012. Március 10. 07:11, szombat |
Külföld
Forrás: mno / MTI
Veszélyben 13 millió ember?

Sürgősen tenni kell a Száhel-övezet nyugat-afrikai részén uralkodó szárazság ellen, mielőtt 13 milliós embertömeget érintő humanitárius katasztrófa állna elő.
Figyelmeztetett pénteken az Oxfam segélyszervezet a BBC brit közszolgálati televízió hírportáljának tájékoztatása szerint.
A brit csoport emlékeztetett arra, hogy a nemzetközi közösség tavaly túl sokáig késlekedett a kelet-afrikai régiót sújtó éhínségre adott válasszal, ami katasztrófába torkollott. „Emberek milliói vannak egy súlyos válság küszöbén – jelentette ki Mamadou Biteye, az Oxfam nyugat-afrikai regionális igazgatója. – Minden jel arra mutat, hogy a szárazság katasztrófához vezet, ha nem teszünk semmit. A világ ezt nem engedheti meg magának. Összehangolt segítségre van szükség annak megakadályozására, hogy emberek tízezrei essenek a világ önelégültségének áldozatává.”
Az Oxfam ezúttal 36 millió dolláros összeg adományozására szólított fel, amelyet a legsebezhetőbb csoportok megsegítésére lehetne fordítani. Mint a BBC tudósítója elmondta, a problémát tovább súlyosbítják a Mali északi részén a hadsereg és a helyi lázadók között dúló harcok, amelyek miatt több mint 100 ezren menekültek el otthonukból, elsősorban a szomszédos Nigerbe.
A Száhel-övezet a Szahara déli részén található, az Atlanti-óceántól a Vörös-tengerig húzódó 5400 kilométer hosszú sávban. A területhez tartozik Szenegál egy része, Dél-Mauritánia, Mali, Burkina Faso, Dél-Algéria, Niger, Észak-Nigéria, Csád, Szudán, Észak-Kamerun és Eritrea. A térségben az éves csapadékmennyiség csupán 200–800 milliméter közé esik.
MTI / mno
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 06. 20:00, vasárnap | Külföld
A szlovének több mint fele Horvátországban nyaralna az idén
A szlovének 71 százaléka tervez nyaralást az idén, és a válaszadók több mint fele Horvátországban üdülne - derült ki a Mediana közvélemény-kutató felmérésének vasárnap nyilvánosságra hozott eredményéből
2025. Július 06. 15:00, vasárnap | Külföld
Kína dömpingellenes intézkedéseket vezet be az unióból importált borpárlatokra
A kínai kereskedelmi minisztérium pénteken dömpingellenes intézkedéseket jelentett be az Európai Unióból származó borpárlatokra, mindezt az Európai Bizottsággal zajló kereskedelmi vita közepette.
2025. Július 04. 21:48, péntek | Külföld
Áram nélkül maradt pénteken délelőtt Csehország jelentős része
Áram nélkül maradt péntek délelőtt és kora délután Csehország jelentős része - közölte az országos villamos hálózatot felügyelő vállalat (CEPS).
2025. Július 04. 20:15, péntek | Külföld
Illegális bevándorlás - Donald Trump: a mezőgazdaságban dolgozó migránsokkal kivételt lehet tenni a kitoloncolások alól
Donald Trump kivételt helyezett kilátásba a mezőgazdasági vállalkozásoknál dolgozó migránsok esetében a kitoloncolások alól - az elnök ezt a szándékát Ohio államban tartott ünnepi beszédében jelezte.