Hírek
2016. Május 20. 13:56, péntek | Helyi
Világörökségi napot rendeznek a Fertő-tó településein

Világörökségi napot rendeznek szombaton a Fertő-tó környéki településeken abból az alkalomból, hogy a térség 15 éve vált a világörökség részévé.
Tíz településen lesznek kulturális, szabadidős és gasztronómiai programok, a rendezvény kiemelt témája az ősi mesterségek bemutatása - tájékoztatta a Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa Egyesület elnöke, a rendezvény ötletgazdája az MTI-t.
Ivanics Ferenc felelevenítette: a világörökségi napot a Fertő-tó magyar oldalán több mint tíz éve szervezik meg annak emlékére, hogy a tájegység 2001 decemberében világörökségi címet kapott.
A hagyományoknak megfelelően a résztvevő tíz település bemutatja saját értékeit, látnivalóit, emellett idén az érdeklődök egy-egy hagyományos mesterséggel is megismerkedhetnek.
A világörökségi nap megnyitó ünnepsége a nagycenki Széchenyi-kastélyben lesz szombat délelőtt. A Széchenyi-emlékhelyek megtekintése mellett többek között a szövés, seprűkészítés, kosárfonás nyújt majd elfoglaltságot a látogatóknak.
Fertőbozon például fel lehet menni a kilátóhoz, amelyet még 1802-ben gróf Széchenyi Ferenc építtetett József nádor látogatása emlékére. Ott a Fertő-tavi nádasok hasznosításáról, a nádaratásról lehet majd bővebb információhoz jutni.
Kísérőprogramként a XV. Bodzavirág fesztivál is csatlakozik a világörökségi naphoz. Néptáncbemutatók, koncertek lesznek, valamint bodzából készült szörpöket, süteményeket is lehet majd kóstolni.
A fertődi Esterházy-kastély épületegyüttese és a benne látható kortörténeti kiállítás szintén várja az érdeklődőket, a régészet mesterségét ismertetik meg a vendégekkel, emellett múzeumlátogatásra lesz lehetőség.
Hegykőn egy több mint százesztendős egykori lakóházban höveji csipkemúzeum nyílt még tavaly, emellett régi halászeszközöket mutatnak be szombaton a gyógyhatású termálvizéről is ismert faluban.
Ivanics Ferenc hozzátette: kísérőrendezvény még a Fertő-tekergő is. A Fertő-tó magyar és osztrák oldalán egyaránt haladó kerékpártúra hossza 117 kilométer. A résztvevők szombat reggel 9 órakor indulnak Hegykőről és oda is érkeznek majd vissza késő délután.
Idén is lehet majd pecséteket gyűjteni a világörökségi nap helyszínein, akik legalább három település valamelyik rendezvényét meglátogatják, azok között nyereményeket sorsolnak ki - említette az elnök. A programok zárása Fertődön lesz a Soproni Testvériség néptánc együttes fellépésével.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 20. 21:40, szerda | Helyi
Kisgyermekek és az okoseszköz használat
Egyre inkább az életünk részévé válnak okoseszközeink és ez mind igaz a felnőttekre, de leginkább a fiatalokra. Sőt, még a legkisebbek életét is átszővi a technika, pedig számos káros hatással jár.
2025. Augusztus 19. 10:16, kedd | Helyi
Sörömök a Soproni Sörnapokon
Sör, zene, ínyenc falatok, történelem és fergeteges hangulat jellemezte a soproni Sörnapokat, melyre az elmúlt hétvégén került sor a belváros szívében.
2025. Augusztus 08. 17:19, péntek | Helyi
Segíts te is véradással!
Életeket menthetsz egy-egy véradással. Ráadásul tudtad, hogy létezik olyan, hogy irányított véradás vagy hogy hogyan működik?
2025. Augusztus 07. 18:51, csütörtök | Helyi
Teljes a Soproni Sörnapok programja!
Megvan a teljes, háromnapos időrendje a Soproni Sörnapoknak. Kapcsolódj ki te is a barátaiddal és legyen emlékezetes a következő hétvége!