Hírek
2012. Október 20. 09:43, szombat |
Helyi
Forrás: MTI
VOLT Fesztivál
Valószínűleg marad a rendezvény helyszíne
Az idén nyári zöldhatósági kifogások dacára valószínűleg megszokott helyén rendezhetik meg jövőre is a soproni VOLT Fesztivált.
Mindenképpen Sopronban akarjuk tartani a rendezvényt, és nagyon valószínű, hogy a fesztiválnak hosszú ideje helyet biztosító kempinget sem kell elhagynunk - mondta Lobenwein Norbert, az egyik főszervező pénteken az MTI érdeklődésére.
Mint kifejtette, két hét múlva tud részleteket mondani arról, hol is tartják meg az eseményt, amelyet a csütörtöki bejelentés szerint 2013-ban a szokásosnál egy héttel később, július 3. és 6. között rendeznek meg.
A regionális környezetvédelmi hatóság alig egy héttel az idei VOLT kezdete előtt előbb megtagadta, majd két nappal később megadta a rendezvény környezetvédelmi engedélyét. Az első határozat indoklása szerint a rendezvény megtartása nem egyeztethető össze a terület védetté nyilvánításának céljával és indokával.
A szervezők akkor közleményben jelezték: a VOLT mellett álló védnökök, köztük Molnár Ágnes államtitkár, országgyűlési képviselő, Szájer József európai parlamenti képviselő és Fodor Tamás, Sopron polgármestere velük együtt "sokat dolgoztak annak érdekében, hogy megoldást találjunk erre a kérdésre".
A Kisalföld című megyei napilap akkor közzétett értesülése szerint a zöldhatósági engedélyben egyebek mellett az áll: a rendezvény jövőre már nem tartható meg a Natura 2000 védettség alatt álló területen, idén pedig csak papírpoharat adhatnak a látogatóknak, a kijelölt helyeken kívül nem szabad tüzet gyújtani, a terület védett voltát pedig ki kell táblázni.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 27. 17:38, csütörtök | Helyi
Támogatások és kitüntetések odaítéléséről döntött a soproni közgyűlés
Számos napirendi pontot tárgyalt a soproni közgyűlés, többek között elektromos autóbuszok beszerzéséről, civil szervezetek támogatásáról és a Hűség Napja alkalmából adományozott városi kitüntetések odaítéléséről.
2025. November 26. 13:12, szerda | Helyi
Elültették a 100. új fát Sopronban
Az önkormányzat faültetési programjához csatlakozva az IKEA Industry Magyarország Kft. 28 fát adományozott a város számára, melyeket soproni bölcsődék udvarán ültettek el. Az ültetések száma ezzel elérte a százat.
2025. November 25. 15:24, kedd | Helyi
Készüljünk az ünnepekre együtt a Soproni Adventen!
Hamarosan kezdetét veszi az adventi időszak, ezzel együtt pedig a Soproni Adventi Vásár is megnyitja kapuit. Ízek, fények, varázslat és persze ünnepi hangulat, erre mind számíthattok idén adventkor!
2025. November 25. 13:12, kedd | Helyi
Prof. Dr. Fábián Attila a Soproni Egyetem régi-új rektora
Ismételten Prof. Dr. Fábián Attila egyetemi tanárt találták a legalkalmasabbnak a rektori pozícióra, így 2026. januárjától továbbra is ő fogja az intézmény vezetői szerepét betölteni.
