Hírek
2019. Február 08. 14:10, péntek |
Bulvár
Forrás: mti
Woody Allen beperelte az Amazont szerződésszegésért
Woody Allen beperelte az Amazont, mert szerződése ellenére nem forgalmazza a rendező A Rainy Day in New York című új filmjét - írta a BBC hírportálja.
A 83 éves rendező több mint 68 millió dolláros (19 milliárd forint) kártérítést követel az Amazon stúdiótól, amely szerinte ki akar hátrálni abból a szerződésből, amit több filmre kötött vele- ismertette a BBC News.
Az Amazonnál korábban Allen két filmje jelent meg és a Crisis in Six Scenes című tévésorozatát is forgalmazták. A rendező legutóbbi, A Rainy Day in New York című produkcióját azonban már nem volt hajlandó forgalmazni az óriáscég.
Allen csütörtökön New Yorkban nyújtotta be keresetét egy bíróságon. A dokumentum szerint az Amazon az Allen elleni zaklatási vádak miatt állt el filmje forgalmazásától 2018 júniusában. A rendezőt évtizedekkel ezelőtt azzal gyanúsították meg, hogy 1992-ben szexuálisan zaklatta nevelt lányát, Dylan Farrow-t. Allen ellen azonban sohasem emeltek vádat.
A kereset szerint az Amazon a szerződéskötéskor tisztában volt a "25 évvel ezelőtti alaptalan gyanúsításokkal", tehát erre hivatkozva nem bonthatja fel a szerződést.
Az A Rainy Day in New York című filmet Allen 2017-ben forgatta, a produkcióban Jude Law, Rebecca Hall, Selena Gomez és Timothée Chalamet is szerepelt. A forgatás után az ismét előkerült régi ügy miatt több szereplő is elhatárolódott a filmtől, Chalamet tavaly bejelentette, hogy a filmért kapott gázsiját jótékony célra ajánlja fel.
Jude Law "szörnyű szégyennek" nevezte, hogy a filmet nem mutatják be, és hangsúlyozta, nagyon megfontolja, hogy dolgozik-e még valaha Allennel.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 13. 07:32, csütörtök | Bulvár
Húsz éles bevetésen vett részt a baltikumban a magyar légierő
2025. November 12. 07:26, szerda | Bulvár
Rick Astley visszatér a Paloznaki Jazzpiknikre
Rick Astley, Dee Dee Bridgewater, az Electro Deluxe és a Deladap is fellép a jövő évi, immár 14. alkalommal megszervezett Paloznaki Jazzpikniken, amelyet 2026. augusztus 6-tól 8-ig rendeznek a Balaton-felvidéki településen.
2025. November 11. 07:41, kedd | Bulvár
Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke
2025. November 10. 07:43, hétfő | Bulvár
Dubai a milliomosok számára a legvonzóbb város
Dubai lett a vagyonos magánszemélyek számára a legvonzóbb város a Savills londoni székhelyű globális ingatlanpiaci szolgáltató által készített rangsorban.
